Blogom

Ezen az oldalon mutatom be azokat az újdonságokat, érdekességeket, hasznos információkat, amiket a lakberendezés területén fontosnak tartok, illetve problémaként munkáim során gyakran kerülnek előtérbe.

1961 óta minden év áprilisában megrendezésre kerül Milánóban a design világ egyik legnagyobb eseménye a Salone del Mobile Milano, más néven a Nemzetközi Bútorkiállítás, amely mellett az Euroluce, kreatív világítástechnikai megoldásokat felvonultató kiállítás is helyett kapott az idén (minden páratlan évben).

A Salone közel 210.000 négyzetméternyi területén klasszikus, modern és design kategóriában kerülnek bemutatásra a trendteremtő erővel bíró újdonságok a legnagyobb bútortervezőktől és gyártóktól. Mindezek mellett a rendezvény fiatal, feltörekvő tehetségeknek is lehetőséget nyújt a nagyközönség előtti bemutatkozásra a Salone Satellite részén.

Elsődlegesen szakemberek, designerek, művészek, gyártók és kereskedők részére szól a Salone, de a nagyközönség is kaphat egy kis ízelítőt belőle a design hét utolsó két napján.

Mondanom sem kell, ezt a hatalmas területet, rengeteg kiállítói standot szinte képtelenség bejárni, több napos elfoglaltságot jelent a felfedezésük. Leírni, illetve bemutatni az ott látottakat szinte lehetetlen, ezért pár képet megmutatnék a kedvenceim közül betekintésként, ebbe a grandiózus eseménybe.

Lakberendezői szempontból egy ilyen esemény úgy gondolom kihagyhatatlan, ezért ezen a kiállításon egy lakberendezőnek elengedhetetlen a részvétele. Mivel szakmai filozófiám egyik alapköve, hogy mindig naprakész anyagismerettel és a legújabb stílusirányzatok ismeretével rendelkezzem, ezért minden évben látogatom a kiállítást. Ugyanakkor fontos kihangsúlyoznom, hogy szakmai munkám másik alappillére, hogy Ügyfeleimnek a megfelelő ár-érték arányt biztosítsam. Ezért a kiállításon szerzett tapasztalataimat ötvözöm a Megrendelőim lehetőségeivel úgy, hogy otthonuk képviselje a legújabb trendeket a színvilág és a felhasznált eszközök tekintetében is, ugyanakkor a megfelelő ár-érték arány szemelőtt tartásával, a legújabb stílus irányzat figyelembe vételével megfelelő értékű bútorokkal, világítástechnikával helyettesítsem a milánói design termékeket és prémium árakat.

konyha tervezéskonyha tervezés lépésről lépésre megvalósítható, csak ismerni kell ezeket a lépéseket. Egy konyha a főzés, tálalás, előkészítés helyszíne, de ha úgy van, beszélgetésre, munkára is van benne lehetőség. A praktikusan megtervezett konyhában mindennek jut hely, mégis rendezett hatást kelt, stílusban, méretben, hangulatában is a megrendelő igényeihez és ízléséhez igazodik.

A konyha tervezés során néhány alapvető dolgot tisztázni kell. Minden konyha tervezésnek megvannak a maga határai, a lehetőségeket figyelembe véve kell kihozni a maximumot abból, ami rendelkezésre áll. Ez vonatkozik a konyha adottságaira, méretére és a kialakításra szánt anyagi keretre is.

konyha tervezés során a dizájn is fontos, de nem élvez elsőbbséget a funkcióval szemben. Egy modern, gyönyörű konyha sem ér semmit, ha nem lehet benne hatékonyan tevékenykedni. Ezért az ergonómia és a technológia sorrend megvalósítása az egyik elsődleges szempont.Mit jelent ez? A konyhában is fontos a jó térelosztás, mi hová kerüljön és mekkora helyet foglaljon el. A konyhai munka során meghatározott feladatok váltják egymást. Ha ezeket helyes sorrendben elhelyezett berendezések segítik, mindennel gyorsabban végez a tulajdonos. A tárolás, tisztítás, előkészítés, összeállítás, főzés és sütés, majd tálalás is egyszerűbb, ha minden kézre esik és logikus sorrendben, megfelelő méretben vannak elhelyezve a bútorok.

konyha tervezésben a tárolók, a konyhaszekrény, a berendezések kialakítása és elhelyezése komoly kihívás lehet, ha kisebb alapterületű a konyha. Az ajtók, fiókok nem ütközhetnek egymásba, nem lehetnek útban és az sem célravezető, ha túl alacsony vagy túl magas, túl kicsi vagy túl nagy a pult, a bútorok. A konyha tervezés magába foglalja az elrendezésen túl az anyagok, burkolatok kiválasztását, a világítás elosztását is. Egy jól átgondolt, minőségi módon kivitelezett, egyedi igényekre szabott, stílusos konyha értékes eleme az otthonnak. Ha ez a vágya, keressen minket bizalommal az elérhetőségeink egyikén!

lakberendezőLakberendező segítségével olyan otthon teremthető, ami harmonikus környezetet biztosít a mindennapi élethez, valósítsuk meg együtt az elképzeléseit!

A lakás attól válik otthonná, hogy egyedi életérzést közvetít, ezt azonban nem is olyan egyszerű elérni, mint azt elsőre gondolnánk. Sokan érzik azt, hogy többet lehetne kihozni a rendelkezésre álló térből, mégsem tudják, hogyan fogjanak neki az átalakításnak, ilyen esetekben van szükség lakberendező segítségére. Az okosan megtervezett otthonnal pénzt és időt lehet megtakarítani, ezért mindenkinek ajánlott fontolóra venni a lehetőséget.

Akár egyetlen helyiség dekorálásáról van szó, akár egy komplett ingatlan berendezéséről, jó stílusérzékre és szakszerű megoldásokra van szükség ahhoz, hogy a tulajdonosok minden részlettel maximálisan elégedettek legyenek. A lakberendező munkájának hátterében komplex tervezés áll, melynek célja javítani a megbízó életminőségét, úgy, hogy az igényeknek eleget téve élhető és funkciójában is megfelelő helyiségeket alakít ki, stílusosan felöltöztetve. Fontos tudni, hogy nem csak az anyagok és színek válogatása kapcsolódik ide, hanem például a világítás tervezés is, annak minden részletével együtt. Mindehhez azonban pontosan ismerni kell a célokat, fel kell mérni az ingatlan adottságait, sőt, a tulajdonosok szokásait sem hagyhatja figyelmen kívül a szakember.

Ha profi lakberendezőt keres, nálam jó helyen jár! Ossza meg velem elképzeléseit, és segítek olyan otthont teremteni, amilyenre mindig is vágyott!